Futóvilág

7 tipp, hogyan legyél szexi futónő

A legtöbben életmódváltás, vagy fogyás, alakformálás miatt kezdenek el futni. Kevésbé konkrét elképzelés esetén a közérzetükön szeretnénk javítani. Ehhez társulnak aztán a célirányosabb kívánalmak, mint a félmaraton teljesítése. A futás azonban nem mindig elég, hogy szexi testet villants. Mutatok 7 tippet, ami pasiszemmel igazán fontos. (Közepesen komoly cikk következik).

#1. Haladj belülről kifelé

 

Ahhoz, hogy szexi futónőnek érezd magad, először belül kell rendet tenned. Amíg a lelkedben háború dúl, a dicséreteket is viccnek veszed, a bókokat el sem hiszed.

Hogy lehetnél Te szexi?

Simán. Ugyanúgy, ahogy bárki más. A futásnak, a mozgásnak először a lelkeden kell segítenie, és csak azután nyúlhat a testedhez.

Milliószor láttam már előtte utána képet futónőkről, akik persze büszkén mutatták meg átformált testüket. Ami persze, hogy jobban nézett ki a korábbinál. Azonban az első változatot sem találtam elkeserítőnek vagy vállalhatatlannak.

Egy nőt láttam, aki szerethető és a teste éppúgy lázba hozhatja a férfiakat, ahogy egy modellé.

 

#2. Szerezz be szexi futócuccokat

 

Igen. Már a futóéleted hajnalán is bevállalhatsz szemkápráztató sportmelltartókat. Nincsen kőbe vésve, hogy csak fitnesz lady-k hordhatnak ilyesmit.

Vállad be a szexibb darabokat. A futócuccodon átlátszódhat, és a férfiszem szívesen vetkőztet még akkor is, ha a gazdája a futással van elfoglalva.

Hát még, amikor megáll, vagy beszélgetésbe elegyedtek egymással. Netán melegebbre fordul az idő vagy terembe vonultok erősíteni.

 

#3. Adj magadra futás közben is

Nem kell nagyestélyiben futnod, szóval ne öltözz úgy, mintha színházba vagy bálba mennél. Egyszerűen csak állítsd be a hajad, és élvezd a futást.

Ehhez elengedhetetlen a mosoly:).

Persze szenvedés közben nehéz mosolyogni, azonban  ha megteszed, máris kitűnsz a tömegből. Ez egyébként nem csak sport közben igaz.

 

#4. Ne nagyold el a gimnasztikát

 

Ugyan elsősorban a bemelegítés „tartozéka” a nyújtás, a futás után is hasznos, már-már szükséges kiegészítő. Itt rengeteg megoldás létezik szexiséged kifejezésre. Ott van például az törzshajlítás.

A gimnasztikai gyakorlat közben ugyanis nem csupán remek belátás nyílhat a dekoltázsodra, főleg ha V nyakú pólót viselsz, de a fenekedet is kihangsúlyozhatod a fölegyenesedés homorítás fázisában.

És van még egy csodás technika.

A nyújtózás, amikor is a futópóló annyira fölemelkedik, hogy kilátszódik a hasad, de legalábbis a köldököd, ami kellőképpen sejtelmes pillanat ahhoz, hogy még éhesebbé tegye a veled szemben álló pasit/pasikat.

 

#5. Figyelj a frissítésre

 

Ha vizet locsolsz magadra futás közben, az hasonlítson a filmekben látható lassított felvételekhez, amikor a férfi főhős megpillantja élete szerelmét. Csurgasd végig magadon a nedűt, itassa át a ruhádat, látszódjon az arcodon a fölfrissülés élvezete, és rázd meg a hajad a procedúra végén.

Mindezt a világ legtermészetesebb módján add elő, nehogy mesterkélten hasson.
Hidd el, ha nem is lassíthatod le a pillanatot, attól még beleéghet a pasi emlékezetébe a kép.

via GIPHY

 

#6. Tökéletesítsd a futómozgásodat

 

A futómozgás önmagában szexivé tehet. Ha összegörnyedve, görcsös mozdulatokat teszel, nemcsak a haladásodat gátolod, és többet kell harcolnod minden megtett lépésért, de a külső vonzerődet is csökkentheted.

Húzd ki magad, lépkedj peckesen, és figyelj a megfelelően energikus karmunkára is. Direkt nem kézimunkát írtam.

via GIPHY

 

#7. Már a rajt előtt is vess be mindent

Ha versenyen indulsz, mutasd meg egyéniségedet a kameráknak. Találj ki valamilyen szexi figurát, táncot, mozgást, ami kiemel a tömegből.

Nem kell hozzá bomba alak, csak önbizalom.

Emlékszel Michelle Jennekére? Ő volt az, aki a szexi rajt előtti rituáléval híresült el. Mindamellett, hogy remekül teljesített.

Tudom, hogy ő sprinter és persze lehet, hogy nincs olyan alakod, mint neki, de az ilyesfajta „marketinget” nem csak a külső teszi azzá, ami.

Szembetűnő egyéniséggé.

via GIPHY

# +1. Télen sem kell lemondanod a szexi futónő státuszról

 

Lehet, hogy a kinti futásoknak nem kedvez az időjárás, ezért az edzőterem falai közé kényszerülsz. Ellenben ennek sem kell meggátolnia a szexiséged kifejezését. Ha ráállsz a futópadra, és lassú tempóban haladsz, vond csak el a melletted futó pasi figyelmét a digitális kijelzőről egy laza csípőringatással.

Mintha csak magassarkúban libbennél el mellette az utcán, netán a homokos strandon keltenéd fel az érdeklődését egy sejtelmes sétával, ahogy épp az aurája előtt haladsz el.

via GIPHY

Az okos futó olvas is..

Kérj azonnali blogértesítőt,
és meglepünk egy ajándékkal.

Kérlek, add meg az email címed itt:

Kérjük, ezt a mezőt is legyen szíves kitölteni!

Bármikor leiratkozhatsz a hírlevélről. Marketing anyagot nem küldünk részedre. Adatkezelési irányelveinket itt találod. 

Adam G. Steve.

Polgári nevén: Galambos Ádám. 1991 óta fut, melyből bő 10 év volt élsportolói szinten. Közép -és hosszútávfutó. Versenyző. Többek között kismaratoni csapatbajnokság országos harmadik helyezett. 3K 9:18 12K 42:15 21K 1:18:36 Futás könyvek szerzője: Könyvei a DiBookon: https://dibook.hu/szerzo/adam-g-steve Könyvei a Bookline-on: https://bookline.hu/search/search.action?page=1&searchfield=Adam+G.+Steve

Témába vág

'Fel a tetejéhez' gomb