Nem a tapsifüles ugrifülesről van szó, és nem is a négylábú tüneményekről. A nyúl atlétikai versenyeken az iramfutó megnevezése, akit általában valamilyen csúcsdöntés esetén vetnek be. A mezőny előtt, de leginkább azelőtt a versenyző előtt halad, akinek segíteni szeretne a szükséges iram tartásában. Az előre megbeszélt tempóban, és az előre megbeszélt távon keresztül tartja az iramot, majd rendszerint kiáll a versenyből.
Azért van rá szükség, mert sokkal könnyebb valaki után futni közvetlenül, aki természetesen a nekünk megfelelő tempót diktálja, mint a mezőny előtt harcolni az elemekkel. A nyulat úgy kell elképzelni, mint egy mozdonyt, amihez a mögötte lévő kocsi csak rácsatlakozik, és „utazik” vele.
Különösen nagy segítséget nyújt a „nyúl” például szeles időben, hiszen testével „fogja a szelet” a mögötte futó elől. Így az kevésbé fárad, tovább bírja az iramot.
A „nyúl” számára a ritmus nagyjából addig tartható, amíg a segítséget nyújtja a másik futónak. Nyilván nem lehet se gyorsabb, se lassabb, mert azzal nem vennék hasznát. Ha úgy alakulna az élet, hogy valamiért lelassul, akkor az észlelnie kell, és hamarább kiállnia, különben csak föltartja a segítendő futót, aki ráadásul kerülheti is ki, amivel időt veszít.
Profi szinten persze a futók tisztában vannak vele, hogy nagyjából meddig bírják az adott tempót, így ritkán merül fel az ilyesfajta probléma.
Tömeg-futóversenyeken, például a Wizz Air Budapest Félmaratonon szívesen alkalmaznak iramfutókat, akik kitűnnek a tömegből, és segítenek a futóknak a táv könnyebb teljesítésében. Ők is előre meghatározott, általában egyenletes futást produkálnak, azonban különbség a fent említett „nyulakhoz” képest, hogy ők a verseny végig ott maradnak a mezőnyben.
