Amikor feladnád…
Sokat agyaltam, vajon mit fog szólni a nagyközönség ehhez az írásomhoz, mégis úgy érzem ki kell írnom magamból.
Mindenkit ért már csalódás, ez lehet baráti, szerelmi vagy munkahelyi, bármi…. Nálam is megesett, hogy jött egy olyan válság az életembe, amit a sport segítségével tudtam átvészelni. Ezen belül is a futás erejével.
Amikor az ember úgy érzi minden összeesküdött ellene, akkor az élet válaszút elé állít. Te döntöd el, hogyan tovább. Felállsz és a legjobb tudásod szerint összeszeded magad vagy magával ránt és elindulsz a lejtőn. Én azt mondom, aki sportol az tudja mi a válasz erre.
Mindig az a helyes út, ami biztosítja önmagunk fejlődését.
Nem visszahúz. A futás megtanított arra, hogy erősebb vagyok, mint azt elsőre gondoltam magamról. Pár évvel ezelőtt elképzelni nem tudtam volna azt, hogy én dobogón állok egy versenyen. És a rengeteg edzés és a belefektetett munka megtette hatását.
Azonban nem csak ennek köszönhető a siker!
Itt jön szóba a lélek ereje. Amikor valaki el tudja képzelni és meg is tudja élni a saját sikereit, akkor legyőzhetetlenné válik. A testünk mindig összhangban van a belsőnkkel. Ezt érezhetjük is, amikor boldogok vagyunk minden megy elsőre, úgy érezzük ez a feladat könnyű. Nem okoz semmiféle nehézséget.
Ugyanakkor, amikor rosszul érezzük magunkat gátoljuk a saját teljesítőképességünket az elménk által!
A futás bizonyítottan jó hatással van a lelkünkre, hiszen általa endorfint termel a szervezetünk és adrenalint. Ezek hatására kitisztulnak a gondolatok, minden elcsitul és sokkal összeszedettebben tudunk gondolkodni.
Kezd először rövidebb távval,nem szabad túlzásokba esni, nehogy lesérülj. Ha szükséges hívj el magaddal másokat is.
Lehetőségetek nyílik új embereket is megismerni sportolás közben, vagy egy jót beszélgetni.
Társalgás közben megfeledkezel a saját gondjaidról és garantálom neked, hogy határozottan jobb kedvvel vágsz neki a következő napoknak. Tudd, hogy minden lejtő után, jön egy emelkedő is, ezt bringásként megígérhetem :). Önbizalmunk fejlesztése érdekében muszáj dolgozni magunkon. Mindenki szeret olyan ember társaságában lenni, aki kiegyensúlyozott és jól érzi magát a bőrében.
Egyik legfontosabb előnye a futásnak, hogy még formálódsz is tőle! Tartja a mondás: ma nagyon jól akarok kinézni, hátha lát olyan is, akit nem kedvelek!
Úgyhogy mozogjatok ,fussatok, sportoljatok és legyetek vidámak!