Mit tanulhat egy futó Christian Eriksen tragédiájából?
Egy futó is szeretheti a focit. Én közéjük tartozom, és a múlt hét szombatom ennek megfelelően sok meccsnézéssel telt. Így követtem a dánok finnek elleni játékát is a labdarugó EB-n. A meccs miatt azonban nem tapadtam a képernyőre, hanem mással is foglalkoztam. A kommentátor hangja is egysíkúnak tűnt, aztán valami olyasmi hagyta el a száját, hogy „jöjjön gyorsan az orvosi stáb”.
Christia Eriksen a dánok egyik kulcsembere eszméletlenül feküdt a földön. Aztán egyszerre gyorsultak föl és lassultak le az események. Társai ugyan körbeállták, hogy eltakarják a kamerák elől társuk haláltusáját, de így is látszódtak a lábak között az újraélesztéses próbálkozások.
A dráma jó tizenkét percig tarhatott, majd a csapat kíséretében amint az később kiderült az életben lévő Eriksent hordágyon kivitték a pályáról.
A lényeg, hogy életben maradt. De ami az egészet még dermesztőbbé teszi, hogy egyelőre nem derült ki, mi okozhatta a problémát, pedig azóta vizsgálatok sorát végezték el rajta
Megkérdezték a jelenlegi, sőt a korábbi klubja, a Tottenham csapatorvosát is. Mindent rendben találtak nála, sőt. Át sem esett a koronavíruson, és még csak nem is kapott oltást, hogy annak bármely szövődményét lehetne okolni a történtekért.
És, hogy Neked, mint futónak, sportolónak mit kell tanulnod ebből?
Amikor alkalmam nyílt interjút készíteni egy kardiológussal arról, hogy hogyan sportolj a COVID után, ő többször is fölhívta a figyelmet a megelőzésre. A vírustól is függetlenül. Azonban arra is adott tanácsot, hogy a vírustól függetlenül milyen elővigyázatos lépéseket kell megtenned.
Az éves szűrés fontossága. Legalább Labor és alap kardiológiai vizsgálat. Esetleg ultrahanggal is kiegészítve
A hirtelen szívhalálról is kérdeztem. Ott azt mondta, többféle variánst különböztetnek meg. Az egyik a vele született, úgymond genetikai rendellenesség, amikor például egy megvékonyodott ér, amit csak szívkatéterezésnél lehetne észlelni okoz gondot, a másik, amikor valamiféle fertőzés, gyulladás okoz átmeneti, ám végleges zavart a szívműködésben.
Persze mondhatod, hogyha Eriksennél nem mutattak ki semmit, mégis szívmegállása volt, akkor mit okoskodok a rendszeres vizsgálatokkal, hisz lutri az egész
Így Is föl lehet fogni. De gyanítom, sokkalta nagyobb azon esetek száma, amikor valakinél pont a vizsgálatoknak köszönhetően sikerült kiszűrni egy későbbi, akár végzetes problémát. Miért ne adnád meg az esélyt magadnak, hogy valóban egészségesen sportolhass? Christian Eriksen minden bizonnyal felépül, legalábbis, mint magánember, azonban lehet, hogy búcsút kell mondania a versenysportnak.
És, ha már versenysport. Én nem mondom, hogy élj félelemben, sőt, az is lehet, hogy napokon belül megtudunk valamit a dán sztár állapotáról, ami más megvilágításba helyezi az ügyet, de véleményem szerint,
még ha nem is gondolsz magadra versenysportolóként, az edzések és versenyek alkalmával simán hozhatod a tested a terhelési szintjének maximumának határára anélkül, hogy észlelnéd a kockázatokat
Emiatt pedig hasznos, ha óvatosan jársz. Én is hajlamos vagyok a túlhajtásra, mert visz a lelkem előre. De ha van pulzusmérő órád, akkor használd okosan. Ne csak a tempót figyeld. Ha edzés közben túl magas értékeket látsz, konzultálj orvossal vagy gondold újra az edzéstervedet.
Kiemelt Kép. https://www.standard.co.uk/sport/football/christian-eriksen-latest-no-heart-issues-tottenham-cardiologist-b940308.html