Az én Maratonom!
Ahogyan már azt többször is elmeséltem nektek, 7 éve kezdtem el versenyekre járni. A sportszenvedélyből hivatás lett, és több sportszakmai képesítést szerezve elkezdtem azokat is mentorálni, akik szeretnének belevágni a futásba, de nem tudják hogyan tegyék mindezt.
Tavaly keresett fel egy fiatalember, aki elmesélte nekem, hogy élete egyik vágya, a Maraton teljesítése.
Amikor először találkoztunk személyesen, feltettem neki a szokásos kérdéseket. Mekkora volt a legnagyobb táv, amit valaha futott? Mióta fut? Van-e bármiféle betegsége, amiről tudnom kellene? Dohányzik-e? És még sorolhatnám. A Spar Budapest Maraton volt a kitűzött célverseny. Egy évünk volt felkészülni. Így nem is tétlenkedtünk, és már novembertől rendszeressé váltak az edzéseink.
Elérkezett a nagy nap idén, október kilencedikén. Nagyon izgatottak voltunk mindketten, mivel az elutazásom miatt, pont az utolsó másfél hónapban személyesen nem vettem részt az edzéseinken.
Tudtam, hogy képes lesz rá, meg van benne a kitartás, ami egy ilyen távnál elengedhetetlen.
Ma egy olyan cikkel készültem nektek, ahol betekintést nyerhetünk egy hobbi futó világába, akinek teljesült a vágya, és ma már pontosan tudja mekkora alázat, és kitartás szükséges a maraton teljesítéséhez. Olyan lesz ez, mint egy mini interjú. Talán mások is kedvet kapnak a hosszútávfutáshoz.
- Mióta része az életednek a futás?
Kb. 4 és fél éve húztam fel először a futócipőt. Akkor cél nem volt, csak valami mozgást szerettem volna beépíteni a mindennapjaimba. Azóta rengeteg mindent köszönhetek a futásnak, szuper embereket ismerhettem meg és remek emlékekkel lettem gazdagabb. Arról nem is beszélve, hogy magamról mennyi mindent tanultam meg a futásaim alatt.
- Lefutottad hétvégén a Maratont. Szívből Gratulálok! Mit gondolsz mi a fontosabb? A mentális,vagy a fizikális felkészültség?
-Szerintem mindkettő elengedhetetlen a táv teljesítéséhez, a kettőt együtt kell építeni. Ez már nem az a táv, amit fizikális felkészültség nélkül le lehet győzni, azonban hatalmas szerepet játszik a mentális felkészültség is, hiszen ezen a távon már számos holtponttal találkozhat az ember, amin át kell tudni lendülni.
- Mikor jött el az első holtpont?
-Egy „mini holtpont” volt a 13. kilométer, amikor a térdem először jelezte, hogy nem szimpatizál ezzel a mai futással és tudtam, hogy még sokat kell kibírnia a hátralévő 29 kilométeren. Az igazi holtpont azonban a Margit-szigeten ért a verseny 26. kilométerénél. Már előtte az Árpád-hídnál lévő emelkedőn kezdtem szétesni fejben, azonban ahogy leértünk a szigetre jött szembe a maratoni fal. „Mit keresek itt?”, „Nem fog menni…” és hasonló negatív gondolatok töltöttek el…
- Hogyan lendültél túl rajta?
– A maratont Zsanival futottam, aki 1 éven keresztül segített engem a felkészülésben. A holtpont legyőzésében is ő segített, magamat és őt sem szerettem volna cserben hagyni, valószínűleg ez a gondolat volt az ami behúzott a célba. Ha ő nincs ott velem szinte biztos, hogy a rajtszámom a szigeten áthúzásra kerül.
- Szerinted mennyivel technikásabb egy maratont megfutni, mint egy félmaratont?
-Sokkal. Többször teljesítettem már a félmaratoni távot, viszont ilyesfajta küzdést, mint a maratonnál egyik versenyem alatt sem tapasztaltam. Amíg egy félmaraton rajtjához sokkal kevesebb felkészüléssel, fáradtan, szétcsúszva oda tudtam állni és teljesíteni a távot, addig a maratonnál mindennek klappolnia kell (legalábbis majdnem mindennek). Ami a nagy különbség volt számomra a két táv között, az a fejben való felkészültség szükségessége. Természetesen a félmaratonjaimnál is voltak olyan pontok, amikor azt mondtam magamban, hogy „mikor lesz már vége?”, azonban arra az volt a válasz, hogy már csak 3-4-5 kilométer. Amikor a maratonnál eljött a holtpont 26 kilométernél és kérdeztem magamban, hogy mikor lesz már vége, az volt a válasz rá, hogy „még 16 kilométer”…
- Milyen érzés volt a célba érkezés?
-Felemelő… Ahogy közeledtünk a célhoz nőtt a szurkoló tömeg, egyre több embert láttam sétálni a nyakában a teljesítést jelző hatalmas méretű éremmel, ekkor már tudtam, hamarosan az én nyakamba is egy ilyen kerül (eddig a pontig azért voltak kétségeim). Elmondhatatlan érzés volt, mikor az utolsó 500 méterhez közeledve megpillantottam egy nekem szurkoló barátot (Zsófi, itt is köszönöm, hogy kijöttél és szurkoltál nekem), majd a célegyenesben a családot. Miután beértünk először megkönnyebbülés töltött el, majd hatalma büszkeség, hogy a fájdalmak ellenére is sikerült teljesítenem a kitűzött célt.
- Öröm olvasni a soraidat. Tudom nagyon sokszor beszélünk a frissítésről…Te milyen frissítéssel készültél?
– A korábban kikísérletezett energiagéleket (valamiért a gyümölcsös ízek annyira nem váltak be, így maradtam a kávé és sós karamellás ízeknél), sótablettát, szőlőcukrot, magnézium shotot vittem magammal a versenyre, valamint a frissítőpontokon a víz mellett banánt, és citromot is vételeztem néha. Minden frisstőpontnál ittunk pár korty vizet, mert a hidratáltság nagyon fontos ilyen távoknál, ráadásul a hőmérséklet is kedvezőbb volt egy októberi időjáráshoz képest.
- Mit gondolsz fogsz még indulni maratonon?
-Kérdésre kérdéssel: Mikor nyitják meg a jövő évi nevezést?
Köszönöm Szépen, hogy megtiszteltél a bizalmaddal, és felkértél erre a feladatra. Örömmel voltam a mentorod :) A jövőben pedig kívánok neked sok sikert a Futásokhoz! Szeretnék búcsúzni az egyik kedvenc gondolatommal, egy nagy ember tollából:
Egy maratont… lehetetlen elveszíteni. Minden egyes ember, aki lefutja, győztes!
Edzésre Fel!
Ha segíthetek Neked is, keress meg itt.