Milyen hibát követtem el a második félmaratonomon, hogy 3 hét alatt 20 percet rontottam az eredményemen?

2001-ben két félmaratont futottam. Az egyiket szeptember elején a Nike Félmaratonon a másikat, ami egy kicsivel több volt (22 K) az októberi Spar Maraton Staféta váltójának középső futójaként.

A 2001-es Nike félmaratoni időeredményem azóta is az egyéni csúcsom: 1:18:33.

Remek versenyzéssel, okos erőbeosztással futottam. A táv első felében maximális biztonságra törekedtem. Előre elhatároztam, hogy milyen ritmust bírok el (Akkor Az 4 perces ezreket jelentett). Versenysportoló Voltam, szóval az átlagosnak számított, vagy inkább annál is gyengébbnek. Azonban nem bántam. Biztosra akartam menni.

Így a táv második felében, amikor éreztem, van bennem erő, megindultam és komoly tempót menve csodálatos félmaratont futottam. Így jött ki a fenti idő. És amikor beértem a célba, mintha el sem indultam volna. Tombolt bennem az erő.

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy 19 éves voltam, és rengeteget készültem rá. A félmaratont megelőző edzőtáborban előfordult, hogy napi négy edzést is elvállaltam. Ha megfordulna a fejedben, semmiféle serkentőt nem ittam, pláne nem doppingszert. Akkoriban nem is nagyon emlékszem olyasféle táplálék-kiegészítőkre, amelyek most megtalálhatók a piacon. A verseny közbeni frissítések alatt is csak szokványos dolgokat vettem magamhoz, mint víz, iso ital, és talán egy – két szem szőlőcukor.

Aztán 3 héttel később jött a Maraton staféta, és a kijózanodás…

Felbuzdulva a kb. 3 héttel korábbi félmaratonom utolsó 11 kilométerének lendületes ritmusán, úgy gondoltam, ahhoz közeli tempóval indítom ezt a váltófutást. Tény, hogy az ember, amikor váltóban fut, valahogy könnyebben elszáll. A csapatszellem, a versenyzés, a közösségért futás teljesen elragadja. Ezzel én sem voltam másképp. Korábban is szerepeltem már váltótagként, ellenben akkor 4×400 vagy 4×800 méteren indultunk, ami kevésbé problémás, nem úgy, mint egy 22 kilométeres, jobb esetben másfél óra hosszúságú etap. A tempó, amit választottam a korábbi félmaraton miatt nem tűnt gyilkosnak.

Nyolcezer métert tudhattam magam mögött, és éreztem, a ritmus biztosan túl gyors lesz. Itt lett volna még esély visszavenni, felismerni, hogy túl optimistának bizonyultam, és ezzel erőt nyerni a folytatáshoz. Ám nem tettem, hiszen milyen remekül ment a félmaraton 3 hete, nem lehet baj.

De lett baj. Sétákkal, kocogásokkal, váltogatásokkal húztam ki a célig.

És hogy ebből mi a tanulság számodra?

Hogy akárhány félmaraton van a lábadban, a hosszútávfutás mindig rizikó. Számos faktor, a legapróbb tényezőváltozások is hatással lehetnek a teljesítményedre.

Én sem edzettem kevesebbet a 3 hét alatt, mindent betartottam, az étkezésem is jó volt. De lehetett egy bioritmus visszaesés, front, lelki probléma és máris minden dőlt.

Az én tanácsom, hogy a 10 kilométer fölötti távok első felében inkább mindig biztosra menj. Ne légy rest elvállalni egy olyan ritmust, amit biztosan elbírsz, mintsem beborulj az „árokba”.

Hidd el, jobb érzés lesz.