Félmaraton

Letesztelt 18 hetes félmaraton edzésterv

18 hetes félmaraton edzésterv középhaladóknak. Előválogatott felkészülési program. Ha nyugodt és hatékony felkészülést szeretnél csillogó szemű célba éréssel, akkor ez az edzésterv Neked való.

Egy korábbi velős cikkben összeszedtem mindent, amit tudnod kell a sikeres félmaratonhoz, ebben a mostaniban minden részletre nem térek ki, hanem elsősorban a félmaratoni edzéstervvel foglalkozom.

Méghozzá egy olyan különleges variációval, amivel képes lehetsz hosszútávon fenntartani a lendületedet.

Kinek ajánlott ez a 18 hetes félmaraton edzésterv?

Mivel Majdnem 5 hónapos edzéstervről van szó, nem teljesen kezdők számára ajánlott. Elsősorban azoknak nyújthat segítséget, akik már legalább fél éve futnak heti 3 alkalommal. A táv tekintetében pedig minimum 5-6 kilométer megy nekik stabilan.

Ha egyelőre idáig még nem jutottál el, akkor a félmaraton kezdő edzéstervet ajánlom Neked a Félmaraton gyorstalpaló program keretében.

Ez a félmaraton edzésterv egyik különlegessége, hogy nem csak futni fogsz benne. Ez adja majd a felkészülés sava borsát, mert megteremti az igazi kalandot a félmaratoni felkészülésben.

Mit érhetsz el a Futótárs 18 hetes Félmaraton edzéstervével?

  • A változatos edzésterv miatt könnyebben veszed rá magad a futásra és az edzésre
  • Emiatt gyorsabban fejlődhetsz
  • Fejlesztheted a futógyorsaságodat
  • Magabiztosabbá válsz a félmaratoni felkészülésben
  • Lesz egy iránymutató a kezedben, amihez visszanyúlhatsz, ha szükséges.

És, ahogy az kötelező, nem csak az én megnyugtatásomra, hanem egyébként is:

Az itt bemutatott félmaraton edzésterv versenyzői tapasztalattal, összesen 30 év futómúlt tudásával készült, ennek ellenére a te saját felelősséged, hogy miként végzed el. Semmilyen egészségügyi következményért nem tudom vállalni a felelősséget, pláne, ha helytelenül jársz el vele kapcsolatban.

Viszont kérlek, kérdezz bármikor, ha kétségeid merülnének fel, vagy tanácsra lenne szükséged. Az oldal bal alsó sarkában lévő Messenger ikonra kattintva tudunk kommunikálni. Fontos viszont, hogyha nem vagy bejelentkezve a Facebookra, és úgy írsz, kérlek írj elérhetőséget, ahová válaszolhatok, különben nem tudok visszaírni:).

Ez az edzésterv a Félmaraton könyvben szerepel.

A félmaraton edzésterv helyes alkalmazásához még egy adalék!

A Félmaraton könyvben nem csupasz edzésterveket találsz, hanem szinte minden hónaphoz kötődik egy-egy izgalmas tesztfeladat is. Az egyik ilyen a Kilométer teszt. Ez gyakorlatilag egyetlen felmérő 1000 méter, amiben közel maxra kifutod magad. Ez azért fontos, hogy tudjunk viszonyítani az edzésterv többi részében a max ezred ritmusához képest.

Az első feladatban ezt látod amikor az aktuális legjobb kilométered ritmusához kell hozzáadnod 30 másodpercet, és abban a ritmusban futni az edzésen, amíg megy.

Ha nem tudod a legjobb ezredet körülbelülre sem, akkor javaslom, kezdj egy ilyen felmérővel.

felmaraton edzesterv 20 hetes I.

felmaraton edzesterv 20 hetes II.

felmaraton edzesterv 20 hetes III.

felmaraton edzesterv 20 hetes IV.

Félmaraton 18 hetes edzésterv – Az utolsó hónap

 

félmaraton edzésterv 18 hetes. Utolsó hónap.

 

Ha tetszett, akkor egyenesen imádnád a Félmaraton könyvet, amiben hasonló stílusban írok 3 egyéni félmaratoni felkészülésről edzéstervekkel kidolgozva, és rendesen megtömve hasznos infókkal, amik könnyebbé teszik a félmaratoni felkészülésedet.

Adam G. Steve.

Polgári nevén: Galambos Ádám. 1991 óta fut, melyből bő 10 év volt élsportolói szinten. Közép -és hosszútávfutó. Versenyző. Többek között kismaratoni csapatbajnokság országos harmadik helyezett. 3K 9:18 12K 42:15 21K 1:18:36 Futás könyvek szerzője: Könyvei a DiBookon: https://dibook.hu/szerzo/adam-g-steve Könyvei a Bookline-on: https://bookline.hu/search/search.action?page=1&searchfield=Adam+G.+Steve

Témába vág

'Fel a tetejéhez' gomb

TÖLTSD LE MOST AJÁNDÉKBA!