Fejlődni szeretnékFutás kezdőknekFutóvilágMaratoni futásTudástár

Maratont Futok

Ajánló

Egy maratont lehetetlen elveszíteni…Minden egyes ember, aki lefutja győztes…

Emlékszem, ez az idézet fogott meg először, amikor megfogalmazódott bennem, hogy egyszer szeretnék én is felkerülni a maratonisták képzeletbeli piedesztáljára. Annyira lelkes voltam, hogy szakkönyveket olvastam, dokumentumfilmeket néztem és más finishereket kérdezgettem, hogyan lehet felkészülni egy ekkora távra és milyen élménnyel fogok gazdagodni, miután teljesítettem.

Ekkoriban még nagyon távolinak tűnt a cél. A leghosszabb táv, amit egyben lefutottam 25 km volt. Nézegettem a versenykiírásokat és próbáltam olyan helyszínt kiválasztani első megmérettetésnek, ami nem körverseny. Több éves tapasztalat után kiismerve magamat rájöttem, hogy a folyamatos körözgetés számomra nagyon unalmas tud lenni, így előbb is elér a holtpont. Egyik kedvenc futópályám csodás hazánkban, a Balaton. Sohasem tudom megunni.

A táj szépsége olyannyira elveszi a figyelmemet, hogy úgy éreztem ez lesz az a hely, ami alkalmas lehet életem első 42,195 km-ének megfutására.

Januárban döntöttem el, hogy az őszi szezonra felszívom magam és alkalmassá teszem futótestemet a vágyott távra. Összeállítottam magamnak egy fél éves edzéstervet, ami úgy tűnt megfelelő lesz a felkészüléshez. Heti 4 futóedzésem, heti 2 erősítő edzésem volt, hétvégente pedig megfűszereztem egy kis kerékpárral. Fokozatosan szoktattam hozzá a testemet az egyre nagyobb terheléshez, így az első 4 hónap után rohamos fejlődést tapasztaltam.

futas

Az étkezésre is próbáltam odafigyelni. Egy maraton lefutásánál már kulcsszerepe van a megfelelő frissítésnek. Nem mindenki képes arra, hogy szilárd táplálékot vigyen be futás közben a szervezetébe. Sajnos én sem vagyok erre megfelelő alany. Rendszeresen gyomorproblémákkal küszködök, és 20 km felett már nagyon oda kell figyelnem a folyadékbevitelre is, mert szinte minden bántja a gyomromat. Egy émelygő, szúró fájdalom az egész versenyedet tönkreteheti. Több terméket kipróbáltam már, és kitapasztaltam, hogy a magnézium-oxid tartalmú táplálékkiegészítők hasmenéses tüneteket produkálnak nálam. Így tértem át a magnézium-citrátra.

Ha hosszabb ideig futsz, a véráram, amely általában az emésztőrendszerhez irányul, elterelődik a szív- és érrendszerhez, ami megzavarhatja és irritálhatja az emésztőrendszert. Ennek eredményeként egy nem túl kellemes hasi fájdalom és az anyagok gyors távozásának érzése kínozhat végig futás közben. Ilyen állapotban pedig elég csekély az esélyed egy igazán jó versenyidőhöz.

Elérkezett az a nap, amire készültem szinte egész évben. Sajnos az időjárás előrejelzés nem mondott éppen kellemes időt, de az izgalom ami végig rajtam volt egész nap, annyira elterelte a gondolataimat, hogy az sem zavart volna, ha orkán erejű szél tombol. A táv első fele szinte elrepült, folyamatosan néztem az órámat és örömmel vettem tudomásul, hogy PB-t futottam 21 km-en. Erre felbuzdulva még jobban elkezdtem növelni a tempót, ami egy óriási hiba volt.

30 km után elkapott a görcsölés, és hiába pótoltam a magnéziumot nem használt. Időközben olyan zivatart kaptunk, hogy teljesen szétáztam, a cipőmben tocsogott a víz, besötétedett és villámok cikáztak mindenütt. A bringás kísérőm tartotta bennem a lelket, mert őszintén szólva itt már nagyjából 10 percenként éreztem, hogy elgyengülök. Próbáltam fejben arra koncentrálni, hogy már csak fél óra választ el életem első maratonjának teljesítésétől, de már nem segített semmi.

Végül teljes kétségbeesésemben megpillantottam a cél feliratot 100 méterrel előttem.

Tudatosult bennem, hogy igen nem adtam fel és itt vagyok a célban. Megcsináltam és szeretném újra megcsinálni. Ez egy igazi eufória volt. Zokogtam, örültem és büszkeség töltött el.

Rengeteg hibát elkövettem, de már volt tapasztalatom és ebből lehetett építkezni a következő ilyen távra. Ezt már nem veheti el senki sem tőlem, maratonista lettem.

Azóta többször megfutottam már ezt a távot, de az első volt az, ami máig a legemlékezetesebb mind közül.

Tavaly októberben megkeresett egy fiatalember, azzal a célzattal, hogy szeretne 2022-ben maratont teljesíteni. A kiválasztott verseny a Spar maraton októberben. Első próbálkozásnak egy kiváló rendezvény. Teljesen lezárt futópálya, rengeteg versenyző, húz a tömeg, több ezer néző, akik lelkesen szurkolnak és nem hagyják, hogy feladd. A főváros legszebb részein vezet végig a pálya, a befutóérem minden évben csodaszép. A terv az, hogy egy sérülésmentes, élményekkel teli versenyt tudhasson maga mögött.

Köszönöm a bizalmat és végig ott leszek a verseny alatt, ami biztos vagyok benne, hogy fantasztikusan fog sikerülni, mert akiben ennyi akarat és alázat van azzal nem lesz gond!

Futásra Fel! Edzésre fel!

Az okos futó olvas is..

Kérj azonnali blogértesítőt,
és meglepünk egy ajándékkal.

Kérlek, add meg az email címed itt:

Kérjük, ezt a mezőt is legyen szíves kitölteni!

Bármikor leiratkozhatsz a hírlevélről. Marketing anyagot nem küldünk részedre. Adatkezelési irányelveinket itt találod. 

A Szerzőről:

Bánkuti Zsanett

2015-ben határoztam el, hogy teljes életmódváltásba kezdek, amelynek köszönhetően gyökeresen megváltozott az addigi életem. A futással kezdődött minden, februárban álltam rá először a futópadra és már tavasztól jöttek a versenyek ,ez szerelem volt első látásra. Elvégeztem a Fitness Akadémián a sportoktatói tanfolyamot ,idén (2021) pedig a személyi edző képzéssel egészítem ki tanulmányaimat. Ebben a szakmában elengedhetetlen a folyamatos fejlődés, így idén belevágtam még két területen elsajátítani az ismereteimet. Sporttáplálkozási Szakértő, és Gerinc Tréner. Eddz velem!

Témába vág

A FutótárShop bajnokai

[products limit="3" columns="3" class="woo" best_selling="true" ]
'Fel a tetejéhez' gomb