Futás FogyásFutás kezdőknekFutóvilág

Futással az Önbizalomhiány ellen

Ajánló

A mai írásom kicsit más lesz, mint az eddigiek. Szeretnék egy elég érzékeny témát érinteni, mégpedig a nők legalább felénél fellépő önbizalomhiányt.

Ez a szám a valóságban sokkal nagyobb természetesen, csak kevesen valljuk be.

Én is hasonló cipőben jártam, bár a külvilág teljesen mást látott belőlem, belül mégis szenvedtem. A testemmel abszolút nem voltam megelégedve.

Nem szívesen vettem fel olyan ruhadarabokat, amik kiadták az alakomat. Amikor elkezdtem az életmódváltásomat felkértem egy személyi edzőt, hogy segítsen a gyakorlatok helyes kivitelezésében.

Akkoriban rengeteget edzettem, mert gyorsan szerettem volna látványos eredményt.

Persze hamar ráeszméltem, hogy ez a módszer nem egy járható út, a térdeim nem bírták a terhelést.

Az edzőm pedig többször figyelmeztetett, hogy le fogok sérülni. Igaza is lett, a túledzettség nagyon hamar kijött rajtam.

futas

Levertség, álmatlanság, étvágytalanság és némi depresszió is rám tört.

Ekkor az edzőm kért tőlem valamit a napi gyakorlatsorom teljesítése előtt. Elővett egy óriási lapot, amit a fal mellé helyezett és megkért, hogy rajzoljam le magam úgy, ahogyan én látom a testemet.

Természetesen nem egy Botticelli képre volt kíváncsi, csak körvonalakban. Majd odaállított a lerajzolt képemhez és körbefestette a már elkészült művemet. Mondanom sem kell, amikor megláttam az eredményt nagyon meglepődtem.

Letaglózott, hogy az ÉNképem mennyire Nem hasonlít a valóságra.

Sokkal kövérebbnek láttam magamat, mint amilyen valójában voltam. Ekkor döbbentem rá, hogy dolgoznom kell magamon mentálisan is.

A futás erre a legkiválóbb megoldás, ezt a saját bőrömön tapasztaltam.

Miért is mondom ezt?

Minden alkalommal, amikor kitűzöl egy újabb távot vagy egy gyorsabb tempót célzol meg és azt teljesíted, öröm szabadul fel és a tested boldogság hormont termel.

Sikeresnek és erősnek érzed magad. A fejed kitisztul, és az agyad elkezd dolgozni.

Jönnek az újabb és újabb ötletek. Hagyod, hogy átjárjon a Flow hatás.

Persze ez nem mindenkinek megy elsőre, de kitartással és idővel sikerülni fog elkapni ezt az érzést neked is.

Ami pedig nem elhanyagolható, a futás nagyon gyorsan és eredményesen formálja testünket. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy a futás elegendő a vágyott alak eléréséhez. Első próbálkozásnak azonban nagyon jó megoldás. Erősíted magad, ellenállóbb leszel a betegségekkel szemben és növeled az állóképességedet.

Az önbizalmad pedig azzal arányosan fog növekedni, ahogyan az újabb és újabb célokat teljesíted.

Futásra Fel!

Fejlődj velem. Katt ide. 

Az okos futó olvas is..

Kérj azonnali blogértesítőt,
és meglepünk egy ajándékkal.

Kérlek, add meg az email címed itt:

Kérjük, ezt a mezőt is legyen szíves kitölteni!

Bármikor leiratkozhatsz a hírlevélről. Marketing anyagot nem küldünk részedre. Adatkezelési irányelveinket itt találod. 

A Szerzőről:

Bánkuti Zsanett

2015-ben határoztam el, hogy teljes életmódváltásba kezdek, amelynek köszönhetően gyökeresen megváltozott az addigi életem. A futással kezdődött minden, februárban álltam rá először a futópadra és már tavasztól jöttek a versenyek ,ez szerelem volt első látásra. Elvégeztem a Fitness Akadémián a sportoktatói tanfolyamot ,idén (2021) pedig a személyi edző képzéssel egészítem ki tanulmányaimat. Ebben a szakmában elengedhetetlen a folyamatos fejlődés, így idén belevágtam még két területen elsajátítani az ismereteimet. Sporttáplálkozási Szakértő, és Gerinc Tréner. Eddz velem!

Témába vág

A FutótárShop bajnokai

[products limit="3" columns="3" class="woo" best_selling="true" ]
'Fel a tetejéhez' gomb