Ajánló 
Egy futó sem mosolyoghat mindig. Szüksége van erőre, amely a futópályán kívül is elkíséri. Mert néha nagyobb erőre van szükség visszakapaszkodni a pályára, mint egyáltalán nekiveselkedni az edzésnek. A Womensrunning oldalon megjelent cikk egy futónő léleksimogató történetét osztotta meg. Élvezd És okulj.
A távolság furcsa dolog. Még 2009-ben Katie Grossman egy futóboltban dolgozott, és a maratonra készült. Amikor szóba kerültek az ultrák, az egyik munkatársa megkérdezte tőle: Mi az a további öt mérföld? Néhány nappal később, miután ez a munkatárs átlépte a célvonalat első 50 kilométeres versenyén, elküldött Katie-nek egy linket egy másik 50 kilométeres versenyhez.
Két hónappal később Katie is lefutotta első 50 K-ját. Aztán újabb linket küldött neki – ezúttal egy 100 K versenyre. Az év végére lefutotta első 100 kilométerét, és teljesen rákapott a hosszú, kimerítő napokra az ösvényen, ahol csak az elméje és a teste küzdött.
Tizenkét évvel később a linket küldő egykori munkatársa ma már a férje. Az ultrafutó Dom Grossman, és Katie Grossman nagy sikerrel versenyeznek a hosszú távokon.
Eddigi pályafutása során több mint 40 ultrafutást teljesített, ezek közül több mint fél tucatot megnyert, és nyolc 100-as távot teljesített (köztük minden idők kedvenc versenyét, a Hardrock 100-at).
„Nagyon, nagyon szeretek a hegyekben futni. Ez az, amit csinálni akarok” – mondja Grossman, aki most Los Angelestől északkeletre, a San Gabriel-hegység fenyőfákkal borított völgyében él Dommal és két kisgyermekükkel, miközben kreatív igazgatóként és szövegíróként dolgozik.
Gyakran a hosszú, kemény távok során megnyílik egy olyan része önmagunknak, amely csak ilyen körülmények között érhető el. Az emberek gyakran hasonlítják ezt egy mély, magába forduló érzésnek. Van egy olyan áramlás, felszabadultság és teljesen a pillanatban való létezés érzése, amit semmi más nem nyújt, csak az ultra trail.
Aztán jött a hidegzuhany…
De Grossman utoljára majdnem egy éve futott hosszút. És már majdnem négy éve nem versenyzett. Az ultratávfutáshoz a legközelebb az áll, hogy 2,5 órát autózik oda-vissza a fizikoterápiára a medencetáji problémák miatt, amelyek akkor kezdődtek, amikor az első lányával terhes volt, majd tavaly, a második lányával való terhessége idején jelentkeztek újra. Amikor már meggyógyult, és végre újra futhatott volna, megtudta, hogy egy invazív daganat van a hasában. Ez egy kihívásokkal teli néhány év volt.
„Az egyik legnagyobb félelmem mindig is a futás-elme-egészségügy-kérdése volt. Ha a futás annak az eszköze, hogy feldolgozzam a legnagyobb problémáimat és stresszforrásaimat, mi történik akkor, ha pont az a probléma, hogy nem futhatok?”
– mondja Grossman.
„Már a folyamat elején rájöttem, hogy más kiutat kell találnom, különben ez összetör és mindenki mást is a körülöttem.”
Már volt ilyen helyzetben. A futólét korai időszakában az önértékelése elválaszthatatlanul összefonódott a futással, ami még nehezebbé tette a sérüléssel járó időszakok átvészelését.
„Határozottan volt egyfajta függőség” – mondja. Reggel 5-kor kelt, hogy edzhessen aztán futott ebédidőben, majd munka után. Szinte repült az erőtől, hogy ezt megtehette.
„Emlékszem, egy bizonyos ponton a kocsiban ültem és sírtam, mert nem akartam futni, de úgy éreztem, hogy muszáj. Most már nincsenek ilyen napjaim”.
Bár a futással való kapcsolata végül egészséges helyre került, még mindig nehéz megbirkózni azzal, hogy nem tudja azt csinálni, amit szeret. A pozitív emlékekre való összpontosítás segít – a hegycsúcs aranyló fénye, a fenyőfák illata vagy a Hardrock 100 pillanatai -, de nem volt könnyű. Azokban az években, amikor nem versenyezhetett, végignézte, ahogy a legtöbb szponzora eltűnik.
„Arra kellett koncentrálnom, hogy egyszerre csak egy lépést tegyek, mert amikor ezt teszem, akkor valójában nagyon örülök a fejlődésnek. Mint olyan ember, aki nagy célok kitűzésével boldogul, rájött, hogy most is ezt kell tennie, még akkor is, ha a „nagy” fogalma átmenetileg eltolódott
Jelenleg azt mondja magának, hogy nagyszerű lesz, ha egy órán át tud futni fájdalom nélkül.
„Arra kellett koncentrálnom, hogy egyszerre csak egy lépést tegyek, mert amikor ezt teszem, akkor valójában nagyon örülök a fejlődésnek” És bár a céljai most kisebbek, a jövőben még mindig egy nagy célról álmodik: újra lefutni a Hardrock 100-at.
De ennél többről van szó:
Grossman azt is tervezi, hogy ő lesz az a nő, aki a hetvenes éveiben még mindig versenyez, így tudja, hogy át tud vészelni néhány nehéz évet, ha ez azt jelenti, hogy a jövője a hegycsúcsokon való naplementékkel lesz tele.
„Fogalmam sincs, mennyi időbe telik majd a rehabilitációm, de úgy gondolom, a futóversenyek ott vannak számomra a másik oldalon.”
Amíg ez megtörténik, hagyja, hogy az erőteljes és mély pillanatok, amelyeket az évek során az ösvényen gyűjtött, előre vigyék.
A New Balance-ról: Valami nagyobbat képviselünk, mint a tornacipők. Azokat támogatjuk, akiket bátran hajt a szenvedélyük. Jót teszünk az emberekkel és a bolygóval. Együtt, a világ minden táján értelmes változásokat indítunk el a közösségekben. We Got Now.
A FutótárShop bajnokai
[products limit="3" columns="3" class="woo" best_selling="true" ]