Futás kezdőknekTudástár

Hogyan fussak egyenletesen?

Egy autó fogyasztásának sem tesz jót, ha sok gyorsítás, lassítás, aztán újabb kövér gázadás ritmusban vezetünk, és mi is hamarabb kimerülünk, ha így próbálunk futni. Az autós példánál maradva, ha teszem azt 2 ezres fordulat körül tartva egyenletes, nyugodt tempóban haladunk vele, sokkal később kell felkeresnünk a benzinkutat. És ez akkor is igaz, ha az autópályán hasítunk, és 3 – 3500-as fordulatot tartunk.

A futás kapcsán persze ez utóbbi, tehát a sokáig kitartott tempós futás már jobban igénybe veszi az energiatartalékainkat, hiába tesszük azt egyenletesen, de egy könnyűnek mondható jól meghatározott tempó megtartása sokkal üdvözítőbb, mintha váltogatnánk a ritmusunkat, habár utóbbi remek edzésmunkának számít.

Hogyan fussak egyenletesen?

Hogy sikerüljön, először meg kell határoznod azt a vállalható ritmust, amit a tervezett távon tartani tudsz. Persze nem kötelező előre eldöntened mindent, mert edzés közben úgyis kiderül, mit bírsz (aznap). De ha többször csinálod ugyanazt az edzést, ki fog alakulni egy rendszeresnek mondható ritmus, amit elbírsz.

Arra Állj rá kezdettől fogva, és próbálj ragaszkodni hozzá. Ehhez figyelned kell a kilométeres időket, de a legtöbb applikációban akár 500 méterenként is kérhetsz információt a tempódról.  Ha úgy fest, gyors lesz, merj lassulni, és aznapra olyan tempót vállalni, ami elmegy.

Ha az edzésed lényege az egyenletes ritmusú futás, akkor légy fegyelmezett. Ne számítson, hogy előzőleg gyorsabb vagy lassabb voltál. Az aznapi feladatodra figyelj, ami a meghatározott tempó tartása

Ha már autós példát hoztam az elején fogd föl úgy, hogy kocsi vagy, aminél beállították a tempomatot. Lehetőleg a bemelegítő kb 1 kilométer után már biztosan el tudod dönteni, milyen ritmus fér bele.Ha megvan, igyekezz tartani, ameddig kényelmesen megy.

Mi a különbség az egyenletes ritmus és a könnyű futás között?

Könnyű futás esetén a tempód valóban könnyű legyen. Elméletileg váltakozhat is a tempó attól függően, mi kényelmes, de a lényeg, mindig úgy fuss, hogy tudj beszélgetni közben.

Az egyenletes ritmusú futás lehet könnyű is, de általában az edzés célja inkább az, hogy a könnyűnél picivel gyorsabb tempót vegyél fel. Amelytől közepes, kellemesnek mondható fáradságot érzel. Amely mellett el tudsz gondolkodni, befelé figyelni, mint a könnyű futásnál, mindamellett néha kiszakadsz, és koncentrálsz a futásra is.

Olyan tempót kell felvenned, amely mellett figyelni tudsz a mozgásra, a levegővételre, és érzed az erőt magadban, hogy ha szükség lenne rá, maradna benned tartalék egy „hosszú hajrára

Mentálisan is toppon kell lenned. Ahhoz, hogy az eredeti edzésfeladatot végezd el, kellő türelemmel és fegyelmezettséggel kell viseltetned a ritmus iránt. Tehát hiába érzed, hogy teszem azt a táv felénél úgy megindulnál és kifutnád a lelkedet, mint a szél, nem az a cél. Abból kilométereken belül kiderülhetne, hogy rossz ötlet volt, és max futást kreálnál az egyenletes ritmusból.

Azzal pedig borulhatna az esetleges másnapi edzésmunka. Ugyanis fáradtabban érkeznél oda, mint az szükséges vagy kívánatos lenne.

Az okos futó olvas is..

Kérj azonnali blogértesítőt,
és meglepünk egy ajándékkal.

Kérlek, add meg az email címed itt:

Kérjük, ezt a mezőt is legyen szíves kitölteni!

Bármikor leiratkozhatsz a hírlevélről. Marketing anyagot nem küldünk részedre. Adatkezelési irányelveinket itt találod. 

Adam G. Steve.

Polgári nevén: Galambos Ádám. 1991 óta fut, melyből bő 10 év volt élsportolói szinten. Közép -és hosszútávfutó. Versenyző. Többek között kismaratoni csapatbajnokság országos harmadik helyezett. 3K 9:18 12K 42:15 21K 1:18:36 Futás könyvek szerzője: Könyvei a DiBookon: https://dibook.hu/szerzo/adam-g-steve Könyvei a Bookline-on: https://bookline.hu/search/search.action?page=1&searchfield=Adam+G.+Steve

Témába vág

'Fel a tetejéhez' gomb