Futóedzés tervezés: Bánkuti Zsanett
Ismerj meg
2015-ben határoztam el, hogy teljes életmódváltásba kezdek, amelynek köszönhetően gyökeresen megváltozott az addigi életem. A futással kezdődött minden, februárban álltam rá először a futópadra és már tavasztól jöttek a versenyek ,ez szerelem volt első látásra. 2017-ben kezdődött egy kisebb megpróbáltatás térdműtétre volt szükségem, és a műtét után rövid idővel elkezdtem kerékpározni ,mert azt tanácsolták tökéletes a térd rehabilitációja szempontjából.
És itt jött a következő szerelem a bringa ,elindultam egy kisebb triatlon versenyen ,ahol korosztályomban második lettem ,nagyon élveztem végig az egészet ,és még abban az évben el is indultam egy Fél Iron távon. Kaposváron. Ezt a versenyt követte még 4 Féltáv ,közben pedig elhatároztam hogy ,azt a pozitív életérzést, amit a sporttól kaptam szeretném másoknak is átadni.
Elvégeztem a Fitness Akadémián a sportoktatói tanfolyamot ,idén (2021) pedig a személyi edző képzéssel egészítem ki tanulmányaimat.
A lakóhelyemen önkéntes közösségi futásokat tartottam a tavalyi évben ,illetve egy Spartan Race baráti társaságot is működtetünk. Mottóm, hogy minden akadály legyőzhető ,ha elhiszed fejben ,hogy meg tudod csinálni. Az elmúlt 5 évben több, mint 100 versenyen vettem részt ,mindegyik a küzdelemre tanított és alapjaiban változtatta meg a mindennapjaimat.
Megtanított fegyelmezettebbnek lenni ,koncentráltabbnak ,empatikusabbnak és ez mind a munkámban, mind a családi életemben egyaránt pozitív hatást váltott ki. Szeretném, ha edzőként ugyanezt a szenvedélyt ,amit én kapok a sporttól át tudnám adni a leendő tanítványaimnak és utat tudnék mutatni egy másik életbe, ha nekem sikerült ,akkor másnak is menni fog.
A 10 éves tervemben szerepel egy teljes Iron táv és egy UltraBalaton ,idén belekóstoltam az ultra világába kicsit a BSZM Félbalatoni távján és megmondom őszintén nagyon élveztem. Miközben telnek az órák és a kilométerek ,nem tudsz mást tenni, csak odafigyelni a belső énedre ,megfigyelni magadat, hogyan reagálsz a külső környezeti hatásokra ,miként változik a hangulatod és a táv leküzdése után olyan érzések kerítenek hatalmába, ami semmihez sem fogható.
Ez a fajta elégedettség ,öröm viszi tovább az embert a következő célig ,és ettől leszünk mindig motiváltak ,ami nagyon fontos ebben a rohanó ,monoton világban ,amikor mindig ugyanazok az ingerek érnek nap ,mint nap minket ,muszáj egy kicsit kizökkenni ez az, amiben sport mindig a segítségünkre lesz.
Miben segítek Neked?
Szeretnék olyan embereknek segítséget és támogatást nyújtani,
- akik most kezdenek bele hasonlóan hozzám az életmódváltásba, szeretnének elkezdeni futni.
- Esetleg kacérkodnak a versenyek világával.
- Életmód és táplálkozási tanácsokban is fordulhat hozzám bárki
Itt érhetsz el
A részletekért keress a bankutizsanett@gmail.com címen.
Szakértői cikkeim
- Tudástár
Sportoljunk Babával!
Ismét egy megosztó témával jelentkezem. Mindenki számára máshogyan zajlik le egy szülés. Valaki otthon szül, valaki császármetszéssel, valaki a hagyományos…
Olvass tovább » - Tudástár
Futás az utolsó trimeszterben!
Elérkeztünk a harmadik tirmeszterhez. Immár vészesen közeledik a nagy nap, mindenki egyre izgatottabb. Az edzések gyakorisága csökken, és újabb kihívások…
Olvass tovább » - Futóvilág
Újévi Fogadalmak!
Újév első napján többségünk olyan fogadalmakat tesz, amiknek jó, ha a felét teljesítjük is. A leggyakoribb fogadalmak közé tartozik az…
Olvass tovább » - Fejlődni szeretnék
Tempóra Fel!
Az alapozó edzéseket követően szeretnénk a versenyeket minél jobb időeredménnyel teljesíteni. Egyik kedvenc mondásom akár a futásra is vonatkozhatna: Mindig…
Olvass tovább » - Fejlődni szeretnék
Az izommemória jelentősége.
Egy baráti beszélgetésben a következő kérdésekre kerestük a válaszokat: Pár év kihagyás után vajon visszanyerhetjük a régi formánkat? Miután újrakezdjük…
Olvass tovább »